Táborlakók
tollából / 2017
A tábor csodálatos volt. Évről-évre egyre
mélyebb és bensőségesebb kapcsolódásaink vannak. Mindegy, hogy kiscsoportban
vagy nagyobb létszámban vagyunk, egyszerűen fantasztikus. Nincsenek szavak! :)
Valóban, ahogy Rita fogadott mikor megérkeztünk, mintha a nagymamához mennénk
haza. Döbbenetes milyen elfogadások, és határtalan szeretet áramlik köztünk.
Hálás vagyok Mindenkinek mindenért amit megélhettem és tapasztalhattam.
Köszönöm! Érdekes, hogy hazaérve pont az ellenkezőjét éltem meg, szomorúságot,
bánatot, csalódottságot és fizikai fájdalmakat. Kemény csatákat vívtam meg
azóta minden szinten. Remélem most már minden a helyére kerül. Erőteljes
tisztulásom volt, végül is nem csoda, hisz erőteljes megéléseim voltak.
Köszönöm Nektek!!!! (Marcsi)
Azt hiszem, csak annyit írok: szeretet. Ez mindent kifejez a táborban tapasztaltakról. Útmutatóul kaptam: Mihály Arkangyal védelmez. Ebből és a tőletek kapott elfogadásból merítettem erőt és hitet, hogy fel merjem vállalni magam a szeretteim előtt. Az önbizalom, amire szükségem volt, most saját erőforrásaimból táplálkozik. Érzem, hogy támogatnak és elfogadnak. Megértettem, hogy előbb szilárdnak kell lennem, hogy a világnak azt tudjam adni, amiért ideszülettem. Még nem tudom, mi a következő lépés, de már várom, hogy megismerkedjek vele. Ezt hozzátok ki belőlem ti, együtt, akik jelen voltatok. Köszönöm mindenkinek! (Anita)
A tavalyi kis létszámú (6 fő) szeretetben és egységben teljes tábor után, kíváncsian vártam az ideit. Igyekeztem elvárások nélkül elindulni és részt venni. Örültem az ismerős arcoknak és az újaknak is. Napi gyakorlatom a hála, és a táborban töltött idő alatt is, gyakran öntött el a jó érzése. Mivel különbözőek vagyunk és nincs két egyforma ringatás, arra jöttem rá, hogy nem a mozdulatok az igazán lényegesek, hanem az a szeretet, együttérzés és harmónia, ahogy adjuk. Mindenki érintését be tudtam fogadni, mert valamennyiből éreztem a felém irányuló szeretetet. A sok kezes ringatás, no az volt a csúcs!!!! :-)
Örültem a játékoknak, a jó beszélgetéseknek, a
felszabadult örömtáncnak, a meleg öleléseknek, a kedves-simogató
üzeneteknek.
Az utolsó napon az "elbocsátó" mandalám a
Kreativitás volt és az ehhez kapcsolódó üzenet. Hazatérve láttam, hogy az
indulás napján, könyvtárból kikölcsönzött könyvem címe Kreativitás
Osho-tól. :-) Úgy tűnik, dupla energiával kell nekilátnom! :-)
A mindennapokban fenntartani vagy megközelíteni azt az
energiaszintet ami a táborban volt, egyáltalán nem könnyű.
De örömmel tapasztalom, hogy a szemlélődő szerepet ott
is és itthon is egyre többször tudom alkalmazni, megmaradva középpontomban. A
másik nagy felfedezésem, hogy az intuícióm egyre jobban működik!!!!
Köszönöm Neked és minden társamnak, hogy együtt
voltunk, jó emlékként őrzöm meg az együtt töltött időt. (Hajni)
Elkezdtem írni, hogy mi minden volt, de aztán
kitöröltem, mert szeretnék a jelenben élni minden pillanatban és ez
elkezdett megint a múltba vinni. Így mégis úgy döntöttem nem story-zok
(Marshall is azt mondja,a Strory nem számít) így inkább csak arról írok, hogy
mennyire folytatódik a tábori feltöltöttség bennem.
Milyen szeretettel gondolok Rád és az élményekre,
milyen hála van bennem, hogy Amerika helyett "csak" Magyarpolányt
választottam és még azt is megláttam, miért nem mehettem még idén a
Nővéremhez...Jaj, és még annyi-annyi minden, de elvész a varázserejük, ha most
leírnám.
A Csendet választom...érzed Te, hogy mi van most és
azt hiszem én is ugyanazt érzem. (Rita)
Kerestem az erőforrásomat, illetve a
szimbólumát, ott a pataknál, először is arra gondoltam, hogy az nem lehet itt.
Az nem lehet egy kő még szimbólumként sem. De gondoltam nem leszek annyira
renitens szót fogadok. hazacipeltem azt a nagy követ a vízből meg a kis
tükördarabot.
Ma reggel eszembe jutott amit onnét a tisztásról
magammal hoztam. A csendben benne levő, vízcsobogás a fák susogása, a nap fény,
amely pont oda sütött ránk a kis padon, az őszinte beszélgetéseink, a kis
ebédünk, a kutyák jelenléte, velünk léte.
A nyugalom a béke, ugyanakkor a kis patak
tovahaladása, csobogása, amely mást mondott az eredés helyén és mást a kevésbé
meredek részeken.
Ezt átgondolva újra ott voltam, ugyan azt éreztem.
Csuda jó volt,. Hát inkább ez lesz az én erőforrásom, hogy mindig vissza
találjak ide magamba. Aztán megvilágosodtam, miért is nem jutott eddig eszembe?,
mert nem a nevén neveztem. Ez itt nem patak, EZ volt a FORRÁS. (Ági)
***
Táborlakók
tollából / 2016
"Tudtam, hogy jó lesz a tábor, de hogy ennyire
azt álmaimban sem gondoltam. Nincsenek rá szavak! Sajnos nem tudjuk szavakkal
kifejezni, mit is éltünk ott át együtt, közösen, hisz elmondhatatlan. Én még
ilyen odafigyelést, egymásra figyelést, szeretetet, őszinteséget, elfogadást,
befogadást, és ilyen fajta kapcsolódást Önmagamhoz, Hozzátok és az Égiekhez
sosem tapasztaltam eddig. Rengeteg mindent elengedtem, befogadtam az új
élményeket és érzéseket. Falakat bontottunk le együtt közösen. Szembenéztünk
önmagunkkal, a félelmekkel, és egymásból kiváltott érzésekkel. Volt, hogy
áramoltunk, vonaton utaztam, kicsomagoltam önmagam, szét robbantam, dimenziót
váltottunk, táncoltunk.... Döbbenetes volt. Amikor pedig öten ringattatok ott
az Egó totálisan megszűnt létezni! A füleimben süvített a szél, és a testemen
mindenhol éreztem a szereteteteket és érintéseteket. Földön túli szeretetet
tapasztaltam meg. A tábor minden pillanata csodálatos volt. Rengeteg mosolyt,
nevetést, ölelést, szeretetet kaptam, és adtam. A közös főzés, a kirándulás, a
mantrázás, a csend meditáció, a torna, a Kálváriánál való jelenlét, és minden
csodálatos volt. Egyik barátom azt mondta mikor a táborról meséltem neki: mit
szívtatok? :D Komolyan mondom nem hiszik el, hogy miket tapasztaltunk. Azóta sem
találom a helyemet itthon! Nézek körbe az embereken,és most már valóban
marslakócskának érzem Magamat köztünk. Hiányzik az a fajta szeretet és az a
kapcsolódás, amit ott Veletek átéltem. Hálás vagyok Mindenért! Legközelebb is
találkozunk azon az elvarázsolt helyen... Tegnap hívást éreztem Magyarpolányba
a Kálváriához, így elmentem, és ott fent a hegytetőn hálát mondtam Értetek is,
ott voltatok Velem! Köszönöm!!!" (Marcsi <3)
Táborlakók tollából / 2015
„Évek óta készültem a táborba, de most jött el az idő,
hogy ott lehettem Veletek! Fantasztikus volt, szavakkal nagyon nehéz kifejezni
miket is éltem át ebben a 4 napban. Kezdődött a hálával, hogy végre itt vagyok
köztetek,és Pali csodálatos ringatása által olyan mély fájdalom oldódott ki,
ami fizikai szinten is kemény volt mindkettőnknek. Ezért mérhetetlen hálát
érzek! Aztán másnap megértettem miért húztam a Gyógyító mandala kártyából a
Megértés kártyát, "ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek". Ágival
átélhettük, hogy az iszonyatosan nyekergő ágyon, túl kell lépni és a csodálatos
gong és hangtálak segítségével a képzeletünk szárnyán szállhatunk amerre csak
engedjük. Kerék csere, vagyis ágylábszappanozás kipipálva, profik lettünk. :D
Harmadik nap Kövi Szabolcs zenéjével és Gabi segítségével szárnyaltam olyan csodálatos
tájakra, ami leírhatatlan, és most már tudom, hogy létezik. Piroska által
megtapasztalhattam, hogy milyen is az igazi bizalom, ősbizalom. Rengeteg kéz,
fény, angyal, és csodálatosan berezgett tér közepette lehettem, ahol egység
uralkodott. Hallottam is egy dalt Magamban,egységben vagyok magammal,egységben
vagyok a világgal,egységben vagyok mindenkivel.... A csend sétán a hajnali
hűvösben megkaptam Anikótól a szeretet lángját ott fent a Kálváriánál, ami
szívemben tovább ég! <3 Szabad szemmel is láthattam odafent az angyalokat,
felfoghatatlan, hogy ennyien vannak körülöttünk! Rafael arkangyal sokszor
mutatta jelenléték közöttünk. Timitől kapott mandalám erőteljes üzeneteket
közöl, minden benne van, amit átéltem veletek. Lilla, Adri, Annamari, Andi és Mindenki
felejthetetlenné tettétek a közös vacsoráinkat és ezt a pár napot, ennyit
rég röhögtem. Nagyon jól estek az üzeneteitek, nem is gondoltam volna, hogy így
láttok engem, azért azt sajnálom, hogy páran nem írtátok oda, hogy kitől is
származik az írás. (Marcsi)
Jó volt Veletek együtt lenni, együtt ringatni, és
érezni a feltétlen figyelmet és bizalmat.
Ez a közös ringatás nagy élmény volt nekem, még mindig
kavarog bennem a tábor.
Úgy mentem volna hétfőn is a pajtába.
Örülök, hogy megismertelek Benneteket. (Piros)
Az induló hangulatom csodás volt, mert a táskámmal
felszerelkezve baktatva a buszmegállóba, úgy éreztem magam, mint az egyetemista
éveimben. …
Nem tudom, hogy szerepe volt-e annak, hogy az elmúlt
hónapokban a FLOW élmény elsajátítását, gyakorlását kényszerítette rám az
élet...és egészen belejöttem, minden esetre alapvetően nekem minden pont úgy
volt jó, ahogy alakult. Ami azt illeti élveztem ezt az állapotot.
Mostanában nem ritka, de töretlenül és maximálisan
tudom élvezni, amikor hozzám hasonló, spiritualitásra nyitott emberek
társaságában lehetek. Megfigyelhetem, hogy mások milyen szintekig jutottak.
Hozzák a tanításokat, hogy bizony a világot valóban lehet úgy látni, ahogy én
néha még csak szeretném. Persze van, amikor örül a szívem, amikor látom, hogy
akad olyan is, ahol előrébb járok az úton, mint néhányan. Egy biztos: egyre
több ember jön velem szembe, aki tudatosan egy magasabb szintre törekszik és ez
határozottan örömmel tölti el a szívemet. (Andi)
Idén először fordult meg a fejemben az, hogy lehet,
hogy nem jövök a táborba, nem azért mert nem értem volna rá vagy nem lett volna
pénzem, hanem mert egy kicsit belemélyedve a gondolatba, úgy éreztem, hogy
most(anában) nekem nincs szükségem spirituális, útkeresős, lelkizős
kitekintésekre vagy inkább magamba tekintésre. …
Ennek ellenére aztán mégis úgy döntöttem, hogy megyek,
mert egyrészt kíváncsi voltam magamra, hogy ebben a kicsit semleges
állapotomban, hogyan hat rám majd a tábor ereje, mindannyiunk energiája, a
közös munka, másrészt szeretettel és nagyon kellemes emlékekre tekinthettem
vissza az elmúlt két, most már három tábort illetően, ahonnan mindig
feltöltődve érkeztem haza, még ha voltak is nehezebb pillanatok.
… Ahogy a megosztások alkalmával is mondtam, nagy
elengedések, felismerések, oldódások szerintem nem történtek nálam, de milyen
érdekes most ezt leírva olvasni, hogy nagy…miért kellene mindig valami nagy
dolognak történnie…? …
… Lehetséges az, hogy a testem, az elmém, valahol
talán a lelkem is ismeri már ezt a módszert, kezelést, mozgásformát, úgymond
kicsit hozzászokott, ezért esetleg kialakíthattam magamban egy „védekező” mechanizmust,
amivel meg tudom akadályozni, hogy beinduljanak folyamatok, hogy túl mélyre
menjek magamban? Persze mindezt nem tudatosan.
Ezt Timivel való ringatásom is kicsit mintha igazolná
olyan formán (és ezt szerintem Timi tökéletesen megfogalmazta) hogy „próbáltam
Őt átverni”. Természetesen nem állt szándékomban tudatosan őt átverni, de a
test jelez, azt bármennyire is próbálom lekorlátozni, főleg egy kicsit mélyebb,
elalvás közeli, „alfa” állapotban, nincs rá hatásom.
Hazajőve, két nap távlatából azt érzékelem, hogy azért
mindig sikerül a testi könnyedségen túl, a szívcsakrámat is megpiszkálni,
nyitni mert két napja állandóan sírás közeli állapotban vagyok, akárhol,
akármin, akármikor tudnék sírni :-D
Kicsit keserédes hangulatban vagyok, szeretetteljes,
szerelmes, kicsit bánatos hangulatban is. Most is, ahogy ezeket a sorokat írom
sírni tudnék. A párom és anyukám iránt érzek leginkább ilyen bensőséges
érzéseket, de kb. most az egész világot a keblemre tudnám ölelni.
Ezért az érzésért pedig hálás vagyok az összes
táborban résztvevőnek, a kis tacsikat is beleértve! Mert most (ki tudja meddig)
ez az, amit leginkább érzek, a szeretet!
Ha voltak is számomra negatív pillanatok, ringatások,
azt sem élem meg rosszul, összességében minden szép és jó (volt és most is az)!.
Köszönöm! (Annamari)
Elég sokára vágtam bele, hogy megírjam az emlékeimet a
táborról. Közben sikerült elvégeznem a haladó tanfolyamot, és amit a táborban
érdekességként láttam/tapasztaltam, azokat a fogásokat sikerült elsajátítanom
is. A tanfolyam segített élénken tartani és folytatni a tábori
megtapasztalásokat.
Érdekesen kezdődött, mert elfelejtettem várni a
tábort. Akkor döbbentem, rá hogy táborba megyünk amikor Ancsi elkezdett
készülődni… Indulás előtti két napot erős fejfájással töltöttem, meg
izgalommal, hogy mi lesz, ha nem múlik el. Nos, a fejfájás pont a tábor
kezdetéig tartott. …
És elkezdődtek a ringatások:
Első ringatás Marcsival,
Hála kártyája. Marcsi energiája kedves, lágy, erős. Szokatlanul ismerős volt.
Később derült ki hogy Reiki mester, így már érthető volt. Ő hozta meg a teljes
megérkezés érzését. Amikor viszont ringattam jó volt átérezni őt. Sikerült
kimozgatni a biztonságból és mégis biztonságban maradni. Jópofa volt, hogy
tükörben éreztem, amikor neki a jobb közben nekem a bal fájt. Figyeltem, ahogy
feladja az akaratát és kerestem magamban a saját akaratom és annak elengedését.
A hála pompásam passzolt ehhez a ringatáshoz.4
Második nap Lillával,
Képzelet kártyája. Nos, az első érzet, hogy pici. Nagyon pici. De akkor kezei
megsokszorozódtak, Pókasszonnyá vált, és hat kézzel ringatott. Akkor mát nem
számított mekkora. Az egész ringatás a kettősség jegyében telt: kicsi, de sok,
lágy, de nagyon erős, testem is kiterjedt, hatalmassá válik, minden belefér, de
közben az eredeti testem is megvan. Amikor cseréltünk azt kellett tapasztalni,
hogy nem nagyon akar ringani. Ott ahol mozgatom ring, de a többi rész nem. Az
egészben megmaradt a kettősség érzete. A gongok rezgése olyan biztonságos teret
teremtett, hogy a kettősség nem lett bántó, vagy fájdalmas, csak érdekes.
Harmadik nap Andival,
Derű kártyája. Azzal kezdődött, hogy megfordultunk az ágyakon. Ahogy
felfeküdtem és felnéztem frászt kaptam. A tető tartószerkezetének „dárdája”
pont a homlok csakrám felett volt. Elemi erővel tűnt át az egész pajta egy
viking központi épület terébe és belém vágott egy csomó tudattal nem is
regisztrált érzés, emlék. Majd megszólalt a pánsíp hangosan, erőteljesen és
iszonyú erővel merült fel bennem Apukám. A pánsípról mindig ő jut eszembe. Csak
egy pillanatra voltam képes észlelni, hogy a viking képek és Apu egyszerre vannak
jelen, amikor Andi elindította a nagy mozgást és újabb robbanást éltem meg.
Iszonyú erősen ringatott, hatalmas energiával és megéltem Földanya erejét, a
tornádó selymes kedvességét. Hihetetlen, de végig valóban selymes, kedves, lágy
női energiákat éreztem, miközben elemi erők dobáltak. Fantasztikus élmény volt.
A visszaringatásnál Szabolcs is lehalkította a zenét és mi is pihentük az előző
ringatást. Ez volt a csendes derű.
Negyedik nap Ágival,
Világosság kártyája. Elindult a ringatás és szörnyű ijedelemmel kezdődött.
Semmi sem jó, amit csinálok, mert nem ring. Egyáltalán nem! Majd elcsendesedett
az ijedelem és hagytam, hogy történjen minden úgy, ahogy ő hagyja. Ekkor már
érzékeltem, hogy fantasztikusan laza, minden részének hatalmas a szabadságfoka,
így még kontrasztosabb volt a merevség. Sokat segített nekem, hogy a mantrák
ismerős ritmusa és zenéje nyugalmat biztosított közben. A visszaringatásból
csak az első pillanat marad, mert utána testem kitágult és nem voltam jelen
tudatilag ebben a térben, csak úgy mindenhol. Tudatosan nem emlékszem mi
történt.
A ringatások közötti idő nekem kedves és
bolondos volt. Tényleg felidéződött az úttörőtáborok hangulata. A bolondozások
a Tarka Kakasban, folyamatos „küzdelem” a pincérekkel, a lányok bolondozása, szókimondása,
hallgatagsága. A séta fel a Kálvária dombra, a török és szittya harcosok által
mobiltelefonnal kínozott nagypapa korabeli Jézus története, az első két nap
csendes hőgutája, Ancsi haldoklása, az ebédkészítés küzdelmes sikeressége. Nem
zavart az éneklés nehézsége, amire Ancsi annyira készült, Gabi kívánsága, az
Aum mantrázása. A szomszéd, tőzsgyökeres polányi bácsi büszke meséje a pajta
elkészültéről, a lányok csendes menekülése ez elől… Ja és majdnem kész lett a
falum, csak a házak harmadát nem sikerült kiszíneznem.
Rövidnek tűnt és közben hosszúnak, eltávolodott
a „való” világ és megint felmerült, hogy már tudnék élni ilyen csendes
környezetben. (Pavitra)
Jómagam a tábor vezetőjeként is megéltem, hogy bár
máshogy terveztem, most egyszerűen nem akarom úgy csinálni, ahogy az a fejemben
megszületett. Bennem is ott volt az igény arra, hogy szabadon alakulhasson a
program, és nője ki magát a következő lépés. Annál is inkább, mert nekem is
hiányzott a táborból Rita, akiről eleinte nem akartam elhinni, hogy az idén
mégsem lesz velünk. De nincsenek véletlenek, és tudtam, hogy ez most így van
jól. Teret engedtem ennek a szabad áramlás belső igényének, és ez fantasztikus
dolgokat hozott a felszínre. Ahogy Adri mondta: (bocsánat, ha nem szó szerint
idézem) „ez egy megengedő, befogadó, elfogadó tábor, itt lehetsz olyan, amilyen
vagy, megélheted valódi önmagadat. És ez jó. Itt nem kell megfelelni másoknak,
őszintén kimondhatod, ami benned van. Itt meghallgatnak, figyelnek rád,
figyelünk egymásra.” Ez valóban így van, és így is volt minden eddigi ringató
táborban. Az újdonság sokkal inkább az volt, hogy ebben az évben én is teljesen
beleengedtem magam abba a térbe, amelyben lehettem önmagam, és sikerült a „meg
kell felelni az elvárásoknak”, „neked toppon kell lenni akkor is, ha nem így
érzed magad” elmeprogramokat felülírni, és lehetőséget adni annak, hogy más
alapokon működjek. Csodálatos érzés volt. Őszintén hálás vagyok minden ezzel
kapcsolatos visszajelzésért, mert megélhettem, hogy a nem tetszés kinyilvánítását
is be lehet fogadni, ha nem az egóddal ragadod meg. (Anikó)
Táborlakók
tollából / 2014
A tábor számomra igazi kikapcsolódás, töltődés és tanulás lehetősége.
Mivel azzal a szándékkal megyek ilyen jellegű táborokba, mélyebb figyelemmel,
jelenléttel igyekszem minden pillanatban figyelni mi zajlik bennem, hogyan is
vagyok egy közösség tagja. Idén is nagyon sok minden oldódott bennem,
rálátásokban volt részem és nagyszerű élmény volt, hogy az általam hozott
játékos EMK gyakorlatok életre keltek a tábor lakói között és megéltem a
felvállalásokat ,az őszinteségeket, a nehézségeket és a megnyílásokat egymás
felé. Igazán mélységeket érintettünk és a közös légkörben felszínre kerülhettek
régi sebek és gyógyulásnak indulhattak. Élvezem, hogy idén is többen hoztak
más-más kiegészítő technikákat, módszereket, amiket önzetlenül adtak,
tanítottak. … Volt egy-két nehezebb napom is, amikor észrevettem ,hogy működik
bennem a közösségen belüli elkülönülés, kivonulás, elszigetelődés megindulása.
Ennek tudatosítása viszont nem hagyta megtörténni, még inkább arra ösztönzött,
hogy kapcsolódásokat keressek a többiekkel. Ünneplem, hogy ez tavaly és idén is
sikerült és olyan élményekkel zárni a tábort, hogy nem kérdés, jövőre
szeretnék-e újra menni ... Hálás vagyok a szervezésért, a többiek és magam
jelenlétéért. (Rita)
Mint tavaly, idén is nagyon vártam, a
ringató tábort. Nagyon jókor jött, már nagyon vágytam kiszakadni a
hétköznapok mókuskerekéből és pár napig csak magamra - meg persze a többiekre -
figyelni.
A gongos, hangtálas ringatást nagyon
vártam. Amikor én ringattam, úgy éreztem rá tudok hangolódni a ritmusára,
anélkül, hogy ezt erőltetnem kellett volna és élveztem a hangokat. A mélységet
és erősséget ott kifejezetten jó volt hallgatni, megélni, sőt még erősebb,
hangosabb rezgéseket is szerettem volna átélni (milyen furcsa, hogy az
égzengéstől pedig, hogy tartok).
Amikor viszont engem ringattak a gong és
hangtálak "zenéjére" már kevésbé volt befogadható, emészthető
számomra.
Ahogy a tábor utolsó napján meséltem is,
úgy érkeztem a táborba, hogy se testileg, se szellemileg, se lelkileg nem
voltam igazán egyben, csak úgy voltam ... és bíztam benne, hogy a táborba
érkezve, az ott töltött idő alatt harmonizálódnak bennem a dolgok.
És mint egy megkomponált mű
záróakkordjaként, az utolsó napra, az utolsó ringatással - illetve az
addig eltelt napok és történések által is - azt gondolom sikerült is elérnem
egy majdnem tökéletes állapotba. :-) (Annamari)
Nem volt egyszerű feladat egyszerre több szerepkörben
jelen lenni. Szervezőként, lebonyolítóként, és résztvevőként egyaránt.
Ezzel együtt örültem, hogy így alakult, és velem együtt lettünk párosan, mert
így sokkal szabadabbra engedhettelek benneteket is. Amikor nem ringatok, hanem
csak kívülről figyelem a ringatásokat, az is nagyon erőteljes áramlatokat indít
el bennem is, de olyankor rajtatok van a szemem és a látott, érzékelt
rezgésekre hangolódom, így segítek, akinek tudok. Amikor én is kezelek, akkor
csak magamban utazom, és azzal lesz szoros a kapcsolat, aki épp ringat engem.
Mindegyik szerepkör izgalmas volt, mindegyik felért
egy egy belső utazással. Rálátva az erősségeimre és a gyengeségeimre,
sokat tanultam ismét önmagamról, önmagamból. Az anya-seben dolgozva nagyon mély
élményeim voltak a gongos ringatás és a másnapi mantrára ringatás kapcsán.
Gyakorlatilag oldás, oldás után követte egymást, aminek a fizikai síkon is
megjelent már most az eredménye. Törékeny még az új út, óvatosan járok rajta,
de mégis hihetetlen az a látásmód, ami megszületett bennem ezek áltat a ringatások
által. Érdekesen új lett a kommunikációm a lányommal és az anyámmal is. Nem
tervezett módon, hanem nagyon is spontán jönnek más válaszok, más reakciók.
Olyan ez, mintha felkapcsolódott volna a lámpa egy sötét szobában, ami tele
volt rakva egy csomó olyan dologgal, amikbe beleütközve igen nagy fájdalmakat
éltem meg. Most nem csak azt látom, hogy mik ezek a dolgok, hanem azt is, hogy
ezekből mi az enyém, és mi a többieké. Ez azért nagyszerű, mert amikor
beszélgetünk azonnal érzékelem, hogy meghallották-e azt, amit mondtam, vagy a
saját fájdalmukat hallják csupán, és abból válaszolnak ... egyszerűen csoda ez
az egész ... és nagyon hálás vagyok, hogy most itt tarthatok, mert az eddigi
fájdalmasan frusztráló helyzetek megszűntek, átvette a helyüket egyfajta békés
nyugalom ... annak a nyugalma, hogy gyógyulnak a sebek. (Anikó)
Táborlakók
tollából / 2013
Hogy mit adott a tábor négy napja?
Kicsit kivonulva a "való világból" az
önmagunkra és társainkra való odafigyelés élményét. A békés szép környezet
segítette a lelassulást, kinyílást, el és befogadást. A negyedik nap a
"szeretetkörben" lelkeink összekapcsolódása, az egyek vagyunk
felemelő érzését hozta. Egy felejthetetlen csoda volt. :-) (Hajni)
A 2013-as magyarpolányi nyári ringató táborban egy kis
kóstolót kaptam a már oly rég nem érzett, s régóta folyamatosan sóvárgott,
áhítozott és oly igen hiányolt egységélményből. (Péter)
Számomra a tábor egy ajándék. Nagy élmény
megismerni, megérezni a másik embert... valamennyire. Mindannyian mások
vagyunk és mégis mind ugyanolyanok. Jó ezt időnként újra tudni, hallani. :) A
ringató táborban pedig igazán ráérezhettünk egymásra. Szavak nélkül a
ringatásban, és szavakkal is a ringatáson kívül. Ez mind-mind igazi
ajándék. Mikor megoszthatod magad másokkal. És ők pedig megosztják magukat
veled, velünk. Egy számomra jelentős "újra felismerés": mind
akarjuk a jót, a szeretetet adni-kapni, közben szenvedünk, sérülünk...
mindenki. Senki sem "rosszabb" vagy "jobb" a másiknál. Ez
már szinte egység. :)
És ez volt ott jelen, ez az egység a "sokfélén
egyforma" emberből összerakva. És volt sok nevetés, és sírás is volt.
Ahogy kell. :) (Magdi)
Nehéz szavakba foglalni, mi mindent éltem meg a táborban. Lehettem csöndes, háttérbe húzódó, lehettem középpontba kerülő és lehettem teljesen egyenrangú és mindenhogy elfogadást éltem meg. Olyan közösség kialakulását látom, ahol biztonságos és szeretet teli légkör vesz körül. Szerettem ringatni és ringatózni kint is, bent is ... Szerettem e helyet, a nevetéseket, a füstölők illatát, a zenéket és a természet hangjait. Feltöltődtem és, ahogy most erre a pár napra gondolok, mosolygok és boldogság, hogy van egy újabb hely, ahol töltődhetek. Köszönöm a lehetőséget. (Rita)
Hogy mit adott a tábor?
Egy gyönyörű utat, utazást, és azt az üzenetet, hogy bármerre indulok el, az Út végén mindig Önmagammal találkozom. Ha mérges, dühös, csalódott leszek, mert nem tetszik ami Van -csak magamnak húzom el a függönyt, hogy a Világot (ami gyönyörű és csodálatos) a maga valóságában lássam. (Andi)
Nekem a tábor maga volt a béke, a nyugalom és a harmónia szigete.
Bár eléggé különböző személyek jöttek össze mégis éreztem egy egységélmény a résztvevőkkel, aztán az utolsó napon, amikor kirándultunk megjött egy mély egységélmény a természettel is. (csak azt az egyet bánom, hogy nem mentünk el a kútig...)
Ott szinte minden nap eszembe jutott: - Minden úgy van jól, ahogyan van!
Amikor rajzoltunk a lelkünkből azt gondoltam az én rajzom sikerült a legcsúnyábbra. Haza sem akartam hozni. Itthon meg kitettem az asztalra mint egy nagy alkotást, és még álmomban is előjött valamilyen apropóból.
Jó, hogy készültek azok a csodás fotók, mert különben azt hinném, hogy csak álmodtam az egészet.
Neked, az Égnek, köszönöm, hogy ott lehettem! (Ági)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése