Hogy ki vagyok én? Egy ember, egy nő, egy asszony, egy
anya, aki járja az útját és pillanatról pillanatra megtapasztalja az élet
savát-borsát. Sokáig úgy hittem, hogyha mindent tökéletesen csinálok, akkor jó
lesz nekem is és másoknak is. Elindultam hát a tökéletességre való törekvés birodalmában,
és róttam a köreimet, mígnem kiderült, hogy el vagyok veszve. Nem csak mások
nem látnak, de én sem látom, és nem találom önmagamat. Évekbe tellett, míg
rájöttem, hogy hol vagyok, hogy mit akarok, hogy mik a vágyaim, mik az
igényeim. Amíg mások életét éltem azt gondolván, hogy az az enyém, addig
végtelenül szomorú és elégedetlen voltam. Mindent kritizáltam, mindenben
találtam valami kifogásolnivalót. Nem voltam boldog, pedig fizikai szinten
mindenem megvolt. Egy valami hiányzott - önmagam, a valódi önmagam, aki a lélek
táncát járja. De nem tudtam, hogy merre induljak, hogy merre keressem, és hogy
egyáltalán indulhatok-e, mert tőlem olyan távol állt, hogy önmagamért tegyek
valamit. Hiszen, ahogy írtam is, mindig másokért éltem. S, hogy miért tettem
így? Azért, mert, ahogy Feldmár András írja:
"Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk,
felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a
másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt, egy idő után elkezdünk arra
vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta
őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a
fényt keresi, mert tudja, hogy neki arra van szüksége. Az ember számára vajon
miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?"
Most már tudom, hogy miért
olyan nehéz. Azért, mert totális őszinteséget igényel önmagamtól, önmagam felé.
Valóban hatalmas bátorság kell hozzá, de visszatekintve mindarra, ami történt
velem, ahonnan indultam, és ahol most tartok, azt mondom: így van jól. Kinyílt
a szívem. Őszintén állok önmagam és mások előtt. Sebezhetővé váltam, amit
félelmetesnek tartottam, de hát e-nélkül nem megy. Már nem félek az érzésektől,
hiszen tudom, hogy minden jön és megy. Ebben a világban minden elmúlik egyszer,
de Én azon túl létezem. Hagyom, hogy ez az Én rajtam keresztül tapasztalja meg
az életet, minden szépségével és fájdalmával együtt. Érzékelem, hogy mindenki,
akivel találkozom, s akivel dolgom van, rólam hoz üzenetet Nekem. Az élet így
egy csodálatosan áramló, hullámzó folyóvá alakult, amelyben elengedve a partról
benyúló ágakat, a múltba és a jövőbe kapaszkodásokat, pusztán ráfeküdve a víz
hullámaira, hihetetlen sebességgel képes magával vinni az áramlat...olyan, mint
maga a Ringatás, amivel immáron 15 éve foglalkozom.
Aki megkér rá, annak
megfogom a kezét, és egy darabig együtt haladunk. Megmutatom, hogy van út, és
van élet a védelmi várfalakon túl, sőt ... az Élet valójában ott kezdődik.
Az
utadon azonban már neked kell tovább menni, helyetted nem járhatom. Nem vallom
magam gyógyítónak, hiába van hivatalosan terapeuta oklevelem. Én csupán annyit
teszek, hogy segítek neked rátalálni önmagadra, a saját utadra, ha
szeretnéd.
