RÓLAM

Hogy ki vagyok én? Egy ember, egy nő, egy asszony, egy anya, aki járja az útját és pillanatról pillanatra megtapasztalja az élet savát-borsát. Sokáig úgy hittem, hogyha mindent tökéletesen csinálok, akkor jó lesz nekem is és másoknak is. Elindultam hát a tökéletességre való törekvés birodalmában, és róttam a köreimet, mígnem kiderült, hogy el vagyok veszve. Nem csak mások nem látnak, de én sem látom, és nem találom önmagamat. Évekbe tellett, míg rájöttem, hogy hol vagyok, hogy mit akarok, hogy mik a vágyaim, mik az igényeim. Amíg mások életét éltem azt gondolván, hogy az az enyém, addig végtelenül szomorú és elégedetlen voltam. Mindent kritizáltam, mindenben találtam valami kifogásolnivalót. Nem voltam boldog, pedig fizikai szinten mindenem megvolt. Egy valami hiányzott - önmagam, a valódi önmagam, aki a lélek táncát járja. De nem tudtam, hogy merre induljak, hogy merre keressem, és hogy egyáltalán indulhatok-e, mert tőlem olyan távol állt, hogy önmagamért tegyek valamit. Hiszen, ahogy írtam is, mindig másokért éltem. S, hogy miért tettem így? Azért, mert, ahogy Feldmár András írja: 

"Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt, egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, hogy neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?"

Most már tudom, hogy miért olyan nehéz. Azért, mert totális őszinteséget igényel önmagamtól, önmagam felé. Valóban hatalmas bátorság kell hozzá, de visszatekintve mindarra, ami történt velem, ahonnan indultam, és ahol most tartok, azt mondom: így van jól. Kinyílt a szívem. Őszintén állok önmagam és mások előtt. Sebezhetővé váltam, amit félelmetesnek tartottam, de hát e-nélkül nem megy. Már nem félek az érzésektől, hiszen tudom, hogy minden jön és megy. Ebben a világban minden elmúlik egyszer, de Én azon túl létezem. Hagyom, hogy ez az Én rajtam keresztül tapasztalja meg az életet, minden szépségével és fájdalmával együtt. Érzékelem, hogy mindenki, akivel találkozom, s akivel dolgom van, rólam hoz üzenetet Nekem. Az élet így egy csodálatosan áramló, hullámzó folyóvá alakult, amelyben elengedve a partról benyúló ágakat, a múltba és a jövőbe kapaszkodásokat, pusztán ráfeküdve a víz hullámaira, hihetetlen sebességgel képes magával vinni az áramlat...olyan, mint maga a Ringatás, amivel immáron 15 éve foglalkozom. 

Aki megkér rá, annak megfogom a kezét, és egy darabig együtt haladunk. Megmutatom, hogy van út, és van élet a védelmi várfalakon túl, sőt ... az Élet valójában ott kezdődik. 
Az utadon azonban már neked kell tovább menni, helyetted nem járhatom. Nem vallom magam gyógyítónak, hiába van hivatalosan terapeuta oklevelem. Én csupán annyit teszek, hogy segítek neked rátalálni önmagadra, a saját utadra, ha szeretnéd. 









Edit írása: Ringatás avagy a test mindenre emlékszik

Ringatás avagy a  test mindenre  emlékszik.   Egy nagyon komoly  műtét után  döntöttem el, hogy keresek valakit, aki segít oldani-kivezetni ...