2014. március 18., kedd

Szeretlek ...

Szeretlek ... ez a legszebb szó, mit ismerek.
Szeretlek ... az érzés, mi megnyitja szívemet.
Ó Szeretet, mivé is lennék nélküled?
Te vagy az, amiért élni érdemes.

Ha Te nem vagy, akkor minden oly sötét.
Sír a világ, beborul az ég,
s a feltörő magányban mit is tehetnék,
amikor mindent betakar a szürkeség.

Gyertyát gyújtok hát, s fejem imára hajtom.
Azt kérem, legyen újra fény a világon.
Szóljon a dal és táncoljon a lélek,
öleljék meg egymást a szerető szívek.

Legyen bátorságuk szeretetet adni,
szeretetet kapni, szeretve lenni.
Repüljenek újra, magasabbra szállva, 
s vigyék a fényt szerte a világba.

László Anikó
2014.03.14.


2014. március 14., péntek

Elengedés

Elengedésben vagyunk. Sokan nagyon keményen tapasztaljuk, hogy mit is jelent elengedni egy helyzetet, egy munkahelyet, elengedni a másikat, legyen az a gyermeked vagy a szerelmed. Az elengedés sajnos nem varázsszóra történik meg. Ahhoz a pillanathoz, hogy ez valóban megtörténjen, el kell jutni, s az utat végig kell járni, ha tetszik, ha nem. Sokan bezárják magukat, elzárják az érzéseiket azt mondogatva maguknak, hogy: "nem szabad érezni, mert az fájdalmas, az veszélyes". Mégis szenvednek, mert a testükbe zárt elnyomott érzések utat törnek maguknak másképp. Megjelennek fizikai fájdalmak, testi tünetek, vagy betegségek formájában, amik már valóban igénylik a figyelmet, különösen akkor, hogyha akadályozzák a mindennapjainkat. Nem a fájdalomcsillapítók fogják megoldani ezeket a problémákat. Átmeneti jobb érzéseket persze biztosíthatnak, de a fájdalmak visszatérnek, ha nem megyünk a mélyükre.
Elengedésben vagyunk. Az elengedés egyfelől fáj, másfelől megkönnyebbülést hoz. Azért tudsz elengedni, mert megléptél magadban valamit, ami nem engedi többé, hogy a régi játszmát játszd. Azért fájdalmas, mert egészen addig abban a játszmában éltél, és most nincs helyette semmi. Felüti a fejét a "mi lesz most velem?" érzése, ami félelmet generál. Ez is egy ördögi kör, s ha belezuhansz, akkor megjárod a poklok poklát. Ami szintén nem baj, hiszen ott is csak magadról tanulsz, magadat ismered meg egyre jobban. És amikor már eleged van a szenvedésből, elsírtad az összes könnyedet, és végre térdre ereszkedsz, felnézel az égre, akkor rájössz arra, hogy nem vagy egyedül. Sosem voltál. Kinyílik a szíved, és abban pillanatban elárasztja az életedet a fény. Akkor már nem félsz attól, hogy mi következik. Akkor már tudod fogadni azt, ami jön, úgy, ahogy jön. S, bár nincs rá forgatókönyved, hogy ilyenkor mit is kell csinálni, mégis tudni fogod. Nem a megtanult módon élsz, hanem a szíved vezetése által. 








2014. január 23., csütörtök

Szösszenet

A biztonság érzékelése a bizonytalanságban? Létezik ilyen? Igen, ha mögé nézel a biztonságról alkotott hitrendszerednek …

Mivel minden rezgés, így az a valóságod, amivel együtt rezegsz. Amint kijöttél abból a rezgéstartományból, már másképp látod a világot, pedig a dolgok nem változtak, csupán a rálátásod és a dolgokról alkotott elképzeléseid változtak meg … figyeld meg, hogy így van-e.


2014. január 12., vasárnap

RinGong - azaz Ringatókezelés a Gong és a Tibeti hangtálak rezgéseire

Jött egy kósza ötlet, és hamar összeállt egy kis csapat, hogy máris kipróbáljuk J! Csodálatos élményben volt részünk. Íme:
Ez a kísérlet azért érdekes, mert a ringatásnak is megvan a maga ritmusa csakúgy, mint a gongon és a hangtálakon való játéknak. Kíváncsiak voltunk, hogy e kettő működhet-e együtt.

Ráhangolódtunk egymásra, majd megszólalt a gong. Erőteljes, mégis finom, biztonságot adó rezgése átjárta a testünket és a lelkünket, átjárta a teret. A ringatás során a fizikai testérzetek felől haladunk e tér érzékelése felé, lépésről lépésre „nyitjuk ki az ajtókat”, és jutunk mind beljebb önmagunkba. A gong hangja azonban azonnal odaröpített. Mély nyugalom, biztonság, béke és szeretet … olyan tér ez, ahol jó lenni, ahol képes vagy szembenézni önmagaddal, ahol rá mered bízni magad a belső jelzőrendszeredre, mert akkor is szeretet fog itt körülvenni, ha az árnyoldalaid valamelyikével szembesülsz éppen, olyan részeddel, amire talán nem vagy épp büszke.

Ketten ringattunk. Egyszerre kezdtünk hozzá, de ahogy elmélyültünk a hullámzásban, úgy változott a fogásváltások ritmusa. Nem ragaszkodva az együtt haladáshoz, mind a ketten megadtuk magunkat a saját párunkkal létrejött ritmusnak. És a gong továbbra is emelt és erősített, és egyáltalán nem volt zavaró Gyuri számára sem, hogy Ritával nem egy helyen tartunk és nem ugyanabban a ritmusban dolgozunk. Voltak pillanatok, amikor újra találkozott a ritmusunk, sőt, amikor egyszerre érkeztünk el pl. a masszázságy végéhez, és egy darabig egy ritmusban haladtunk. Majd később szépen, természetes módon váltunk szét ismét, meghagyva mindenki szabadságát arra, hogy a saját tempójában haladhasson, úgy, hogy közben a gong hangjai mind a kicsi, mind a nagy mozgások által felébresztett belső világra való rálátást megtámogatták. Gyuri is önfeledten játszott a gongon és a hangtálakon … és talán pont ez a belefeledkezés eredményezte azt az együtthullámzást, együttáramlást, ami ott akkor megszületett bennünk, velünk, általunk. Az élet kicsiben. Hullámzás, áramlás, a dolgok jönnek és mennek, mozgásban van minden, néha együtt haladunk, majd távolabbra kerülünk, aztán újra közel vagyunk, és ismét együtt áramlunk … és a változás folyamatos. Gyönyörű élmény volt ez mindannyiunknak. Éppen ezért szeretnénk megmutatni Neked is, hogy részed lehessen benne, ha Te is szeretnéd. Olvasd el, mit írtunk erről az élményről:


Gyuri játszott a gongon és a hangtálakon, sokéves tapasztalattal bír ezen a téren:

 „Nagyon felemelő volt érezni magam körül a harmonikus erőteret, ami összekapcsolódott. Az egyik legnagyobb élmény mindig az, amikor bele tudunk feledkezni, a kezelésbe, gong játékba úgy, hogy megtartjuk a figyelmünket és minden más megszűnik körülöttünk. Felemelő érzés volt megélnem ezt az egységet és a gonggal való együtt rezgést. Még, ha most többet is figyeltelek Titeket, mégis voltak percek, amikor csak a gong volt. És tudom, legközelebb még hosszabb és mélyebb lesz.
Köszönöm, Nektek, hogy a gongnak egészen új hangjait tudtam megszólaltatni.” (Gyuri)


Magdi többször végzett és kapott is ringató kezelést. Van tapasztalata arról, hogy milyen zenei háttérrel ringatni és milyen zene nélkül teljes csendben, hogy milyen az, ha egy szobában ringatunk és milyen, amikor kint a szabad ég alatt, átélt személyes kezelést is, és többszemélyes együtt ringatózást is:

 „Már ismertem régebbről a gong és hangtálak hangját, néhány hangfürdős élmény által. Nagyon élveztem ezeket akkoriban. A gong gyenge (halk) hangjai is erősen "megráztak", hát még az erőteljesebb hangok. Ezeket ismervén egy picit tartottam attól, hogy esetleg túl erősnek találom a gong hangját ringatás közben. De nem így lett. Minden hang rendben volt. J És ami érdekes, hogy rájöttem, a gong számomra elsősorban rezgés és csak utána hang.
Olyan erős és határozott rezgésmezőt keltett, amire szinte fel lehetett volna feküdni, még masszázságy sem kellett volna J. Azt éreztem, hogy ez a mező nagyon határozottan összetart engem, és könnyebb általa a testemben lennem. A gong keltette rezgés által megélesedett a fizikai érzékelés ...

Minden ringatás "helyreráz" valamennyire. Utána jobban "egyben vagyok". Ez jól jött, mert pár órával a ringatás után volt egy nem túl kellemes "beszélgetésben" részem és meglepődve tapasztaltam, hogy teljesen nyugodt maradtam közben, minden erőlködés nélkül. Hozzá kell tennem, hogy fel voltam készülve a legrosszabbra is a beszélgetés kimenetelét illetően, de a ringatás gonggal tényleg jól összerakott. Bíztam magamban, ami azért nem teljesen szokványos. :)” (Magdi)


Rita többször végzett ringató kezelést, és Magdihoz hasonlóan megtapasztalta a különféle módon végzett ringatásokat. Ő most Magdit ringatta.

 „A ringatás, első körben valami nagy, nagy nyugalmat hozott. Az utána lévő napokban úgy tudtam meghallgatni a páromat, ahogy eddig nem, így több hónapos csend tört meg közöttünk. A meditációim is nagyon erőteljesekké váltak és mélyebb őszinteségeket, könnyedebb önkifejezéseket élek meg. … ... úgy éreztem, kész vagyok az új befogadására … ezt a pillanatot találtam meg magamban. Megálltam, és azt mondtam, hogy igen, kész vagyok meglátni, megtapasztalni, befogadni az újat. Úgy éltem meg, hogy most "hullott le a lepel a szememről" és lépkedek az új felé …” (Rita)

Pali a gong hangját ismerte, ő maga is játszik a gongon és ad hangfürdőket, a ringatással pedig most került először kapcsolatba:

 „… elég érzékeny vagyok a gongok hangjára, nagyon szeretem őket. Nem tudom, milyen lehet a ringatás igazából, de nekem a gonggal együtt hatalmas élmény volt. A gong kiterjeszt, felolvaszt a világban. Egyszerre vagyok itt magamban és ITT a világban, és nincsenek határaim, miközben a testemben vagyok. Ehhez az érzéshez kapcsolódott a ringatás … ami segített a feloldódásban, de mintha egy harmadik síkot képviselt volna. Egyszerre voltam én, a minden, és a minden oka ... ” (Pali)


Anikó: én sok éve ringatok. Rengeteg kezelést csináltam már, és megannyi kezelést kaptam. Sok olyan ringatáson vettem részt, amikor jómagam nem kezeltem, de szemlélődő „kívülállóként” érzékeltem a rezgések birodalmának jelzéseit, és éltem meg a hatásait. Tudom, milyen mélyreható. Megérint, és gyökereiben „átalakít” … pontosabban, visszavezet önmagadhoz … mindamellett gyönyörű. Ezen a ringatáson a gonggal együtt olyan erőtér jött létre, mely semmihez nem fogható. A tisztánlátás, a tiszta érzékelés korlátok nélkül lehetővé vált. Minden ott volt, csak rá kellett nézni … még, ha nem is került minden akkor ott kimondásra, mert nem tudott szavakban megfogalmazódni, napok múlva mégis csak képessé váltunk arra, hogy formába öntsük az átélteket.

S, hogy nekem mit adott? Elmélyítette a kapcsolatot saját magammal, és megerősített abban, hogy őszintén vállaljam magam. Ugyanis, ha nem így teszek, akkor rosszul érzem magam a bőrömben. Nem baj, ha ez az őszinteség sebezhetővé tesz, vagy másoknak esetleg nem tetszik. De, ha attól való félelmemben, hogy jaj, csak meg ne bántson senki, vagy én meg ne bántsak senkit, bezárkózom, akkor saját magamat zárom el, és nem leszek képes szeretni sem. Amikor teljesen kinyílok, akkor tudok igazán szeretni.


Részünkről mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Ha elakadtál az életedben, ha beteg vagy, ha fáradt vagy, ha szeretetre vágysz, ha figyelmet szeretnél, ha úgy érzed, hogy szükséged lenne valamire, de nem tudod, hogy mi az, ha kíváncsi vagy, és egyszerűen csak úgy … gyere el és éld át! Ehhez foghatót sehol nem tapasztalhattál még meg, ebben biztosak vagyunk!


Ha érdekel ez az új lehetőség, kérlek, keress bennünket az oldalon található elérhetőségeken.




2014. január 8., szerda

A Ringatás / Holistic Pulsing és Én ... Magdi írása

Először a könyvvel találkoztam.
Lenyűgözött a szóösszetétel: A GYENGÉDSÉG  HATALMA – GYÓGYÍTÓ RINGATÁS. Olvasgattam és „természetesen” épp nem voltam túl fényesen.

Aztán az egyik fejezetben olvasottak után volt egy nagyon jelentőségteljes álmom…

Még ez előtt bejelentkeztem egy kezelésre Anikóhoz. Ki kellett próbálnom :)

Mondhatom, hogy ez volt életem egyik legjobb húzása.


Nagyon „le voltam eresztve”. Érzelmi vihar, csalódás, fájdalom, a testem majdnem teljes elutasítása… ezek voltak nagyjából a jellemzőim akkor.

A kezelés alatt sokat enyhült bennem a vihar, de persze nem oldódott meg minden egy csapásra.

Ami viszont nagyon jóleső volt, az az, hogy valaki ilyen szeretettel és tisztelettel bánik velem és a testemmel, mikor épp ennyire nem vagyok formában. Mikor csupa fájdalom és zűrzavar vagyok.

Nagyon átütő élmény volt ez számomra. És ott-akkor teljesen bizonyos lettem abban, amit addig is sejtettem. A bizonyosság az volt, hogy ezt a kezelést-módszert én adni is szeretném nemcsak kapni. Egyszerűen lenyűgöző volt az egész. És azt éreztem és gondoltam, hogy ez az a technika, ami bárkit meg tud emelni gyorsan, legalább egy kicsit…

És ez nagyon kell az embereknek, és a gyengéd érintés is, meg a feltétel nélküli szeretet és elfogadás, és az is, hogy itt, a Ringatásnál „megengedik”, hogy olyan legyek, amilyen épp vagyok.

Mindenképp érdemes vagyok a gyengédségre – elfogadásra – szeretetre.
Ez nekem új volt. Addig úgy tanultam, hittem, hogy csak akkor érdemlem meg a szeretetet, elfogadást, ha megfelelően működöm, viselkedem, ha nem okozok gondot, ha elviselem a fájdalmat szó nélkül, és lehetőleg elrejtem az érzéseimet…


A tanfolyamokon és az egyéb ringató kezelések alatt még sok minden derült ki számomra…

Pl: minden ember mást hoz elő belőled, egyszerűen a lénye által mást és máshogyan érint meg benned… a konkrét fizikai érintés is mindenkinél más… van akié jobban passzol hozzád, mint másé (éppen akkor)… remek érzés, mikor le tud nyugodni az elme… mikor megengeded magadnak, hogy létezz egy kicsit a száguldó gondolatok nélkül… nekem sokszor jött olyan nagyon tömör „szinte kinyilatkoztatás” jellegű üzenet, ami ott akkor egészen más megvilágításba tudta helyezni az aktuális problémát, az életemet… vagy inkább úgy mondanám, hogy a „színtiszta szeretet” vagy a bennem lévő isteni szólalt meg…



A fizikai része az meg számomra a tömény élvezet. Ez az egyik olyan esemény az életemben, ahol azt érzem, hogy a helyemen vagyok, jelen tudok lenni, szinte „időn kívülre” kerülök, és néha még a testem is olyan könnyűvé válik, hogy szinte nincs is…(persze időnként akadnak másképpen alakuló kezelések is) Mindegyik nagyon különleges élmény számomra.


És mikor kezelek nagyon sokat tanulok, érzékelek magamról is, bennem is megérinthetnek „kritikus pontokat” a másik ember történései, együtt „gyógyulhatunk”, sírhatunk vagy nevethetünk, és nagyon megtisztelő számomra, ha valaki ezt a „csodát” velem szeretné átélni.

Én ezért nagyon hálás vagyok. :) <3



2014. január 2., csütörtök

A kis folyó története

Egy napon, fenn a magas hegyekben megszületett egy kis folyó. Bátor volt, tisztán és ezüstösen csörgedezett, vize kristálytiszta volt. Egy erős, édes vágyakozás foglalkoztatta a mi kis folyónkat. El akart jutni, feltétlenül el kellett jutnia a tengerhez. Nem tudta, miért. Senkinek nem tudta megmagyarázni, egyszerűen csak teljesen biztos volt benne, hogy ez a rendeltetése. Annyira biztos volt benne, amennyire biztos te vagy, amikor a szíved legmélyebb vágyához kapcsolódsz. A folyó tehát a tenger irányába folyt. Számos kalandot élt át ezen az úton. Szerette az érzést, hogy változik. Suttogó forrásból nevető patakká. Számos kavicsot, falevelet, hordalékfát sodort magával. Semmi nem tudta megállítani. Olykor hatalmas szikladarabok kerültek az útjába. Nehezek voltak ahhoz, hogy megmozdítsa őket. Ám a mi kis folyónknak nem volt ideje az erőpróbákra. El akart jutni, el kellett jutnia a tengerhez. Mivel nem ember volt, nem ismerte a büszkeséget. Megváltoztatta hát a folyását, balra, vagy jobbra kanyarodva kerülte ki a sziklákat. Megváltoztatta az irányát, olykor kettévált, és tomboló vízesés lett belőle, vagy sebes örvény és aztán újra lassan áramló folyó, amelyben a pirkadat, mint egy néma tükörben ismerte fel magát reggelente.

Az időközben nagy és széles folyóvá duzzadt patak felvette mindezt az alakot, és még számos másik formát, ám utazása során sosem felejtette el, hogy mit akar, mit kell tennie. Egy napon a folyó megsejtette, hogy az általa vágyott cél már nem lehet messze. Egy leheletnyi só illata érződött a levegőben, és a felette magasodó égen újra és újra sirályok jelentek meg, mint boldogsága előhírnökei. A mi kis folyónk örvendezett és ujjongott. Már csak néhány száz méter a tengerig…


Ám akkor, – röviddel a beteljesülés előtt – a folyó egy sivataghoz ért. Utazása során hatalmassá vált, ám itt minden ereje csődöt mondott. Szándékának tiszta vizét mind elnyelte a sivatag végtelen homokja. A folyót mindez sokkolta, és lemondóan húzódott vissza, ahogyan te is ezt teszed olykor. Nem értette a dolgot. Hiszen mindent helyesen csinált. Annyira biztosan tudta, hogy a tenger az ő végső rendeltetése.


Talán nem küzdött eléggé. Így tehát télen erőt gyűjtött, hogy tavasszal még több elszántsággal és erővel harcolja el magát a tengerig. És…. ezúttal sem sikerült neki. Ettől még dühösebbé vált. Gyűlölte a sivatagot. Utálta magát. Egyre elkeseredettebben szállt szembe ellenállásával. Harcából megszokás lett. Az egykor oly édes vágyakozásából sivár, fakó emlék. A mi fiatal, mindent lehetségesnek tartó folyónk fáradt folyammá vált, az egykor tisztán áttetsző vize komor és sötét lett a sok fájdalmas tapasztalat hatására.


Itt véget is érhetne történetünk, ahogyan ezen a ponton számos ember élete véget ér – rezignáltan, és megrekedve a sivataggal folytatott harcban – életed azon helyzeteiben és kapcsolataiban, amikben pontosan így érzed magad, mint a kis folyó.


Igen, itt végződhetne a történet, ha folyónkat egy napon egy csendes, lágy suttogás fel nem ébresztette volna letargiájából. A szél gyengéden megérintette fáradt lelkét. Semmit nem akart tőle, és a távoli hullámok sós ízét hozta magával. Olyan volt, mintha a szél egy nyugodt dallamot énekelt volna a folyónak.


Egy ősrégi látomás ébredezett a folyóban, mélyen, egészen mélyen legbelül. A mérhetetlen tágasság sejtelme kapcsolódott a szél dalához. A szabadság dala. A forma szabadsága. Az idő szabadsága.


A folyó felébredt szendergéséből, és a szavakon túl megértette, hogy ő maga mindig is a tenger része volt. A világ egyetlen sivatagja sem képes arra, hogy távol tartsa őt, hogy az legyen, aki ő valójában. Folyónk ebben a pillanatban valószínűleg nem tudta volna neked megmagyarázni, mi történt.


Ahogyan néha te sem találod a megfelelő szavakat arra a tudásra, amit talán épp most is érzel magadban. Egyszerűen tudta. És ezzel a tudással képes volt az elengedésre. Elengedte az emlékeket, a számtalan évnyi harcot. Elengedte a kétségeit, megkeseredettségét, fájdalmát. Elengedte a tenger megerőltető keresését, és végül elengedte még azt az elképzelést is, hogy ő egy folyó.


Ebben a megadásban egy nyugodt, békés felismerés rejlett, és ebben a békében a hajlandóság, hogy egyszerűen az legyen, ami éppen van. És akkor újra jött a szél. Ezúttal erősebb és melegebb volt. A sivatag megajándékozta őt a forróságával. A folyó vizét súlytalan, forma nélküli párává alakította át, melyből szürke, sűrű felhő formálódott, amit a szél a tenger fölé sodort. A felhőből pedig lassan milliónyi apró, csillogó esőcsepp kezdett el csepegni. Lehulltak a mélybe. Megérkeztek oda, ahol mindig is voltak.


A folyó hazaért.


 

 Veit Lindau: Der kleine Fluss / fordította: Herold Enikő
Und hier auf Deutch: 
http://www.sevillana.de/alltagswelt/Januar10.htm


2013. december 18., szerda

A változás hullámain

Hatalmas utat jártam be már eddig is, és gyanítom, hogy az út is végtelen. Elmesélni nem tudom, mert a szavak képtelenek arra, hogy átadják mindazt, amit átéltem, és ami megváltozott bennem. Mégis itt ülök a gép előtt és írok, mert valahogy, valami formába kívánkozik. Hát legyen.

Ahogy mindenkinek, nekem is megvannak azok a sarkalatos történések, traumák az életem bizonyos szakaszait illetően, amelyek élménye belém égetett bizonyos programokat. Olyanokat, mint: "ha azt akarod, hogy szeressenek, akkor tégy úgy, ahogy elvárják" ... "csavard le a szereteted lángját, mert ha nagyon szeretsz valakit, akkor elveszíted, és az pokoli fájdalommal jár" ... "ne bízd rá a lelkedet és a szívedet senkire, mert visszaélnek vele" ... és egy csomó más apróság, amelyek miatt egyre jobban nem éreztem jól magam a bőrömben. Sokan mondják, hogy nagyon érzékeny vagyok, és talán túlreagálok dolgokat. Lehet, de hát kérem, ez vagyok én ... úgy értem, ez is én vagyok. S, talán nem véletlen, hogy ennyire érzékeny lettem az évek során, különösen azóta, amióta elindultam a saját utamon. 

S, hogy mi változott? A hullámok hátán lovagolva, szélsebesen mentem fölfelé, majd zuhantam alá, és úgy tűnt, hogy ennek a folyamatnak nincs se vége, se hossza. Hozzáteszem, nem szeretem a hullámvasutat, és mégis hagytam, hogy ez a folyamat megtörténjen bennem, mert már nagyon időszerű volt. 
Az eredmény pedig: egyre jobban látom magam, ahogy a különböző szituációkban működöm. Rálátok a régi sémáimra, azokra a programokra, amik meghatározzák a viselkedési mintázataimat ... látom, hogy ezek közül melyik az "enyém" és mik azok, amiket az "ősöktől kaptam" illetve vettem át öntudatlanul. Már nem zuhanok bele egy-egy szerepbe, amit játszom. Mindannyian szerepeket játszunk, de nem mindegy, hogy ezekkel a szerepekkel mennyire azonosulunk. Vannak még szenvedéseim, de sokkal gyorsabban túl jutok rajtuk. Régen a nap 24 órájában tudtam nagyon szomorú lenni. Ma ez már nem így van. Iszonyúan tudtam sajnálni magam, ma már ezt is másképp kezelem. Tudom, hogy mindenkiben ott élnek az elkeseredett, elhagyatott, magányos, félős, visszahúzódó részei, és ezek a részek időnként nagy erővel jelentkeznek be. Semmi más nem gyógyítja őket, mint a figyelem és a szeretetteljes elfogadás. Ezt sokáig kívülről vártam, kívül kerestem. Ma már tudom, hogy én vagyok az egyetlen, akiből ez kiindul, és, ha én nem tudom szeretni és elfogadni ezen részeimet, akkor senki sem fogja. Így, ha felbukkannak, egyszerűen szeretettel átölelem őket, és hagyom, hogy abban a belső térben ők is létezzenek, ha létezni kívánnak. Hely van bőven :) elférnek. Ha bezárnám őket az érzések elnyomásával, az valamilyen betegség alapjául szolgálhatna. Ha átadnám nekik a hatalmat, mert annyira azonosulnék velük, akkor pánikból, félelemből és egyéb hasonló érzésekből táplálkoznék, és ezek vezérelnék az életemet. Ehelyett rájuk tekintek, és csendben elfogadom a jelenlétüket, átitatom őket fénnyel és szeretettel, és továbblépek. Hadd meséljek el egy konkrét példát, hogy jobban megértsd, mire gondolok.

A minap egy olyan szituációba kerültem, ahol egy kérdésemre nem kaptam választ. A kérdés fontos volt (számomra), és nagyon vártam a választ. Miközben szemtől szemben álltunk egymással, határozottan éreztem, hogy két út nyílik meg előttem: az egyik a kétségbeesésem által irányított módon, a másik a nyugalom, minden rendben van érzése által irányított módon. Szó szerint érzékeltem, ahogy egyre erősödik bennem a kétségbeesés, és ha ez így megy tovább, akkor nemsokára idegesen kiabálni fogok, mert igenis tudni akarom a választ. Eközben érzékeltem a háttérben a bennem lévő nyugalmat is. Vettem egy hatalmas levegőt és azt mondtam magamnak: ide figyelj, ha akarsz, tombolj, de csak itt belül, mert én most nem adok neked hangot, másképp szeretném lekommunikálni ezt a dolgot. Néhány pillanat múlva a kétségbeesés alábbhagyott, és olyan mondatok jöttek ki a számon, amiket a kétségbeesés soha nem tudott volna megszülni. 

Tudatában lenni annak, hogy mi történik bennünk, hatalmas erő. Ekkor nyílik meg a tudatos választás lehetősége. Az alsó asztrálban vagyok-e, és a félelmeim irányítanak, vagy magasabb dimenziókból táplálkozom, a béke és a nyugalom szféráiból ... nagyon nem mindegy. Ám ezek rezgések, hullámok. Mindkét világnak különböző a rezgésszintje. A kérdés csak az, hogy én magam melyikre hangolódom rá, és hogy képes vagyok-e megemelni a rezgésszintemet. Érzékelem-e ebben a stresszes világban a bennem lévő békét és nyugalmat? Érzékelem-e a káoszon túl, hogy mindig rend van, minden pillanatban?
  
Utazásom ezen állomásán azt látom, hogy mindenkinek égető szüksége van arra, hogy ezekkel a dolgokkal tisztában legyen. Hogy egyre jobban képessé váljon arra, hogy érzékelje és őszintén megismerje önmagát. Hogy ne egy elképzelt énképet építsen továbbra is, ami a legváratlanabb pillanatokban képes összeomlani, hanem felfedezhesse valódi önmagát. Én a RINGATÁSBAN találtam meg azt, ami ehhez hozzásegített. Ez olyan, ami felráz abból, amiben benne vagy jelenleg, ami biztonságos teret ad ahhoz, hogy kinyisd a szemed, és ráláss a dolgokra, és ami megtanítja neked azt, hogy benned van az összes titok nyitja ... megtanítja a szemlélődő figyelmet és a csendet úgy, hogy közben megtanít kapcsolódni önmagaddal és másokkal ... a ringatásban nem kell önmagadon dolgozni, csak hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek ... Talán pont ezért nem könnyű, mert annyira végtelenül egyszerű ... de próbálkozz bármivel is, a csendben jön elő a kérdéseidre a válasz. A ringatásban pedig mindez benne van. Benne vannak a nagy és a kis hullámok, majd a tükörsima víz, és benne van az óceán mélysége is ... a legszebb önismereti módszer, amivel valaha találkoztam. Adni és kapni, kapcsolódni, szeretni és szeretve lenni. 

Egy tanítványom azt mondta az első tanfolyami napon, hogy: "ez az, amire mindenki vágyik, csak senki nem tud róla, hogy van ilyen". Hát én most elmondom neked, hogy Te is tudd: IGEN, VAN ILYEN. MEGTAPASZTALHATÓ. HA AKAROD, AKKOR SZÁMODRA IS ELÉRHETŐ. KIPRÓBÁLHATÓ. ALKALMAZHATÓ.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy ide vezetett, ahol most vagyok. S, hogy jó úton járok-e? Nem tudom, mert mondhatnám, hogy nincs jó és nincs rossz, csak út van, de ehelyett azt mondom, amit érzek. Jól érzem magam a bőrömben ... és ez ahhoz képest ahogy indultam, hatalmas változás. 

Engedd meg, hogy egy Márai idézettel zárjam soraimat, ami épp a napokban újra felbukkant előttem. Beleillik a képbe, hiszen mindennek megvan a miértje, akár tudunk róla, akár nem ... s, amikor látszólag minden a feje tetejére áll, akkor épp olyan változás hullámain lovagolunk, ami nagyon időszerű, hiszen látható jelei vannak a fizikai síkon is:
"Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges." (Márai Sándor)

Köszönöm, hogy elolvastad. 






2013. szeptember 8., vasárnap

Ringatókezelés? Felnőtteknek? Igen!

Éva: Ringatókezelés? Felnőtteknek? Az meg micsoda?
Anikó: Sosem hallottál még róla? Akkor bajban vagyok, mert elmondani nem igazán lehet, de azért megpróbálom:
Nevezzük röviden ringatásnak. A ringatás tehát egy olyan kezelés, ami fizikai szinten felfrissít, ellazít, érzelmi és gondolati szinten megnyugtat és segít újra önmagadnak lenni. Megtanítja, hogy mihez kezdj a múltaddal, hogy hogyan kezeld a jövődet, és megtanít arra, hogy mi is az a jelenlét. Hogy milyen az, amikor valóban a pillanatot éled, és megengeded, hogy az történjen, ami történik éppen. Megtanítja, hogy hogyan éld meg a benned lévő érzéseket, és megmutatja, hogy eddig hogyan nyomtad el őket. Elindít egy újfajta kommunikációt a saját testeddel. Megmutatja, és megtanítja, hogy a testi-lelki tüneteid milyen üzeneteket hordoznak a számodra, és lehetőséget ad arra, hogy amin akarsz, azon változtathass. A kezelés nem erőltet semmit, engedi, hogy a saját tempódban haladj, a saját utadon. 
Éva: Egyedül vagy csoportban zajlik?
Anikó: A kezelés személyes jellegű, tehát face-to-face (szemtől-szemben) történik. A tanfolyamok alkalmával azonban csoportos ringatás történik, ami szintén nagyon érdekes, hiszen ilyenkor olyan erőtér jön létre, ahol ugyanúgy megtörténnek az oldódások, ugyanúgy elmélyül és személyre szabottá válik a kezelés, annak ellenére, hogy egyetlen szó sem hangzik el. A csoport tagjai között viszont létrejön valami megfoghatatlan dolog, amit úgy fogalmaztunk meg: kapcsolódunk egymással. És ez a kapcsolódás nem csupán pillanatnyi, hanem olyan mélységben történik meg, aminek következtében megmarad ez az összetartozás élménye. Így a ringatók a későbbiekben, a tanfolyamokon túl is, a hétköznapi életük során is kapcsolatban maradnak egymással. Jómagam is tapasztalom, hogy az élet más területein is ott vannak/ott vagyunk egymásnak. Olyan ez, mintha ki nem mondott szövetség lenne közöttünk, ami összeköt bennünket úgy, hogy közben mindenkinek megmarad a szabadsága. 


Beszélni erről nagyon nehéz. Inkább gyere Te is el, és tapasztald meg. Akár egy személyes kezelésen, akár egy-egy tanfolyamon, vagy egy klubfoglalkozáson. Előtte azonban böngéssz bátran ezen a honlapon, s ha kérdésed támad, hívj bennünket nyugodtan. A "Kapcsolat" oldalon megtalálod az elérhetőségemet. A "Ringatókról" résznél pedig a többiekét is. 





Ringatás Alaptanfolyam 2022 február

Ringatás Alaptan folyam   2022 április 2022 április 23 - 24. (szombat - vasárnap) A képzés mindkét nap 10:00 - 18:00 óráig tart. Már lehet j...