2020. május 16., szombat

Kedd esti távringatás / 2020.05.05.

" Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy világ. E világot emberek lakták. Férfiak és nők, gyermekek és felnőttek, fiatalok és idősek. Együtt éltek, kis közösségekben, egymást segítve, egymásra odafigyelve. Mindenkit értékeltek, senkit nem hagytak magára.
Történt egyszer, hogy a szeretetteljes világukat kettéhasította a Sötétség. A közösségek szétszakadtak, az emberek elvesztették egymást. Útnak indultak, hogy megkeressék a többieket. Ám a Sötétség folyton folytvást megakadályozta, hogy egymásra leljenek. Az emberek hosszú ideig kitartóan haladtak tovább, kiállták a próbákat, leküzdötték az akadályokat. Nem találtak azonban nyugalomra, mert akármilyen messze mentek, akármennyi akadályon közdötték át magukat, úgy érezték, hogy egyre csak távolodnak a többiektől. Csalódottan, és elcsüggedve tértek minden este nyugovóra. Az új nap azonban mindig hozott számukra egy kis lendületet, ami pont elég volt ahhoz, hogy az aznapi próbákon is helytálljanak. Hegyeket másztak meg újra és újra. Völgyek mélyére ereszkedtek megannyiszor. Sehol nem találták a társaikat. Magukra hagyatva barangoltak úttalan utakon, magányosan, elveszetten, célt tévesztve.
Egy napon az egyik utazó megelégelte a dolgot, és amikor felért a hegytetőre, leült, és azt gondolta: "Innen egy tapodtat sem mozdulok, amíg meg nem látom az értelmét ennek az egésznek!" - és így is tett. Ült a hegytetőn, csendben volt és várt. A Sötétség nem tudta mire vélni az utazó pihenőjét, így aztán beszélni kezdett hozzá. Hívta őt élelmet keresni, menedéket találni éjszakára, és ki tudja még hány gondolat érkezett a Sötétségtől, hogy az utazó mozgásra bírja. Ő azonban nem mozdult. Kitartott a döntése mellett, bár érezte az éhséget, a hideget, sőt még a félelmet is a szívében. Mégsem mozdult. Csendben ült és várt. Lélegzett és figyelt.
A Sötétség minden praktikáját bevetette, egészen addig, míg elfogyott az utolsó ötlete is. Érzékelte, hogy az utazó nem ad neki esélyt, s ettől dühös lett. Rázta, rángatta, kiabált vele: "Figyelj rám! Figyelj már rám! "Itt vagyok, hát nem hallod?!"
Ez volt az utolsó próbálkozása. Az utazó ugyanis látta őt. Most már látta, és tudta, hogy ki is ő, és mit akar tőle. Érzékelni kezdte, hogy ha nem ad erőt a Sötétségből érkezőknek, akkor nincs hatalmuk rajta. A Sötétség erőtlenül - hiszen az utazó már nem táplálta őt - elillant, szetefoszlott. Ebben a pillanatban a távolban feltűntek az ismerős arcok - rengeteg szerető lélek - jöttek és átölelték elveszett és hazatért társukat. A világ megváltozott. Az utazó békére lelt, mert meglátta életének értelmét. Fura mód, amikor kinyitotta a szemét, felállt és lesétált a hegyről. A fák, a bokrok és a virágok is mintha más színben pompáztak volna. Jól érezte magát, és tudta, hogy folytatni fogja az útját - hegyre fel, völgybe le - ahogy eddig is tette, mégis minden más lesz. ..."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ringatások összegzése 2020.07.28 - 08.25.

A 19. és a 20. alkalmakon történtek: Sejtszintű gyógyítás történt - szülés - megszülése önmagunknak. Vagyok, aki Vagyok. Engedjük, hogy magv...